tag:blogger.com,1999:blog-61515949425355277872024-03-08T13:53:54.113-08:00Akik 82'előtt születtek....Unknownnoreply@blogger.comBlogger1125tag:blogger.com,1999:blog-6151594942535527787.post-68792848229422882442009-07-06T22:03:00.001-07:002009-07-06T22:28:00.179-07:00<p><span style="font-size:180%;">Akik 82'előtt születtek.... </span></p> <div> <div> <div> <div> <div> <p style="text-align: center; margin-bottom: 12pt;" align="center"><br /><span style="font-size:130%;">"Akik 1982 előtt születtek, azok valódi hősök, olyasféle igazi hollywoodi <br />mindent túlélő fenegyerekek. De tényleg!<br /><br /><br />Gondolj csak bele, 1982 előtt születettek, azaz MI, kész csoda, hogy<br />életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban,<br />sőt még biztonsági öv se nagyon, viszont bizton tudhattuk, hogy a<br />gyerekágyak festékében akadt bőven ólom. A gyógyszeres és<br />vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem volt semmi<br />furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak<br />felszerelve biztonsági nyitóval, és mikor bicajozni mentünk, nemhogy<br />könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem. Azért<br />az nem volt semmi.<br /><br /><br />Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az<br />ásványvíz. Én speciel sokáig kevertem a szódavízzel. Azt hittem az<br />ugyanaz. Szúr-szúr. Semmi különbség a kettő között, miért pazaroljak<br />hát rá külön szót.<br />Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki.<br />Egész nap kint voltunk, a szüleink, pedig csak sejtették, hogy élünk és <br />megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy <br />mobil. Pláne nekünk! Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben<br />játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás<br />roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a<br />sárkányfű egyenes ági rokona. Ha elestünk, megsérültünk, eltört<br />valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem<br />pereltek be ezért. Egyszerűen mi voltunk a hibásak.<br /><br /><br />Sőt! Ha az erősebb elgyepálta unalmában a kisebbet és gyengébbet,<br />az is rendben volt. Ez így működött, és a szüleink nem nagyon szóltak<br />bele ebbe sem.<br />(- Kisfiam, bemegyek az iskolába, az nem lehet, hogy téged mindenki <br />Rambónak csúfol / - Hagyd csak anya, ez az én háborúm!) <br /><br /><br />Étkezési szokásaink Schobert Norbi mércéjével mérve nap mint nap<br />tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy McDonalds-on<br />edződött átlagos amerikai elhízott kisgyerek is helyből nyomna egy<br />hátraszaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval. Gondoljunk a<br />zsíros kenyérre, a kolbászra, a disznósajtra (ki tudja mit tettek bele),<br />az iskolai menzára (ki tudja mit NEM tettek bele) és mégis itt vagyunk. <br /><br /><br />A kakaóban nem volt A, B, C, D és E vitamin, viszont "bedeko"-nak<br />hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk,<br />ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból<br />készült. A limonádét még magunknak kevertük és mosatlanul ettük a<br />fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt, a WC pereme alatt, pedig a<br />baktériumok ezreinek a kolóniái telepedtek meg a még háborítatlan<br />nyugalomban, a pre Domestos korban.<br />Volt néhány barát, aki már ismert olyat, akinek videója volt, vagy<br />esetleg spectruma (az egyfajta számítógép volt), de szó sem volt<br />Playstationról, Nintendóról, X-Boxról, Videójátékról, 64 tévécstornáról,<br />műholdról és kábeltévéről, filmekről, DVD-röl, Surround Soundról,<br />Internetről, Fitness-Club kártyáról vagy mobiltelefonról.<br /><br /><br />Viszont voltak barátaink! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a <br />focipályán vagy a ping-pong asztaloknál, vagy ha mégse, akkor <br />egyszerűen becsengettünk hozzájuk és beengedtek. Nem kellet <br />megkérdezni a szülőket. Sem a miénket, sem az övéket! Nem vittek és<br />nem hoztak a szülök autóval... Mégis itt vagyunk.<br /><br /><br />Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán<br />fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis<br />itt vagyunk. Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig<br />begyógyult. Focizni is csak az állhatott be, aki tudott. Akkor még volt<br />egy íratlan szabály, amit ma nehezen értünk már meg mi is: azt csináld,<br />amihez értesz. Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta<br />rendesen kirúgni az ellenfél bokáját, az csak csalódottan nézhette a<br />játékot a rácson túlról, vagy odébb állhatott, és más játékot, más<br />játszótársakat kereshetett magának.<br />A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak egyszerűen<br />megéltük. Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után, úgy,<br />mintha már sohasem akarnánk megállni. Ha egy tanár nyakon vágott,<br />nem szúrtuk le egy késsel és nem pereltük be, és nem sírtunk otthon a<br />szülőknek.<br />Sőt! Ha lehetett, el se mondtuk. Ismertük a törvényt, és ha vétkeztünk, <br />szüleink nem álltak mellénk.<br />Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a kötelesség, a<br />bűntudat, a jóérzés, a felelősség.<br />Ismertük ezeknek a szavaknak a mélységét.<br /><br /><br />Ezek voltunk mi. Hősei egy letűnt kornak, amelyen a mostani fiatalok<br />értetlenül mosolyognak. "</span></p><p style="text-align: center; margin-bottom: 12pt;" align="center"><br /></p><p style="text-align: center; margin-bottom: 12pt;" align="center"><span style="font-size:130%;"><br /></span> </p></div></div></div></div></div>Unknownnoreply@blogger.com4